A Széchenyi Kártya már jóval a koronavírus-járvány előtt is népszerű volt. A nehézségek miatt mostanság azonban még több vállalkozás él az új vállalkozói hitelformákkal.
A kulcsszó: alacsony kamat
Talán nincs is olyan vállalkozás Magyarországon, amely ne szenvedte volna meg valamilyen módon a koronavírus-járványt.
Mikro-, kis- és középvállalatok sora került nehéz helyzetbe. Nekik már korábban is sokat segíthetett a Széchenyi Kártya hitel program. A világjárványra reagálva létrehozott újfajta vállalkozói hitelek pedig akár a talpon maradást is jelenthetik.
A folyószámlahitel alacsony költséggel azonnali likviditási forrást biztosít a cégeknek. Abban is hasznos lehet, hogy a veszélyhelyzet után képesek legyenek visszaállítani a normál üzletmenetet. Amennyiben a vállalkozások képesek rá, a hitelből akár még a nehéz helyzetben is kialakíthatják a további fejlődés bázisát.
Érthető hát, hogy miért lett olyan népszerű most a folyószámlahitel plusz vagy a munkahelymegtartó hitel. Tárgyi fedezet nélkül igényelhető, ráadásul szabadon felhasználható. A Széchenyi Kártyát jelentős állam támogatás kíséri. Ezért lehetséges például, hogy az átmeneti konstrukcióknál mindössze évi 0–0.2% kamatot kell fizetni.
Kamatot egyébként csak a felhasznált összegre számolnak fel. A rendelkezésre állásért nem kell jutalékkal kalkulálni. A vállalkozói folyószámlahitel ráadásul bármikor újból igénybe vehető azt követően, hogy visszatöltötték a hitelkeretet.