Nagyon súlyos szövődményekkel járhat a kezeletlen érszűkület, de igazából a megelőzése volna ideális. Persze, ahogy telnek az évek, az ember egyszerűen nem tud teljesen egészséges maradni, így az említett kór szimptómáinak megjelenése esetében, a mofetta kezelés lehetősége is szóba kerül. Bár sokan nem tudják, mi ez az eljárás, de a szén-dioxid gyógygázfürdő évszázadok óta ismert jelenség Magyarországon. A mofetta tulajdonképpen vulkanikus tevékenység nyomán létrejött szén-dioxid gáztartalmú felgőzölgés és ezek a feltörések keveredhetnek vízzel. A káprázatos Hargitában található számos ilyen forrás, amit a helyiek borvíznek neveznek. Gyógygázfürdőnek azért hívják, mert a bőrön keresztül felszívódott szén-dioxid értágító hatással bír, aminek nyomán javul a sejtek oxigénellátása és a keringés. A magyarországi betegek régebben Mátraderecskére utaztak a kezelés érdekében, de ma már a Fumara Pezsgőkristályoknak köszönhetően, a mofetta terápiát elvégezhetik a saját otthonukban is. Ha szükséges, ne hanyagolja el, mert fekélyt is okozhat!
Nem egyszerű a fekélyes láb kezelése
A betegség kezdeti stádiumában talán elegendő az otthoni kúra, amit gyógynövényekkel és különféle praktikákkal végezhetünk el. Ha súlyos, akkor a fekélyes láb kezelése szakorvosok dolga. Ők először kikérdezik a pácienst a korábbi betegségekről, majd felmérik a lábak állapotát. Ezt követi a bőr, a vénák állapotának vizsgálata, valamint a sebet is megnézik, ha van. Külön-külön az alsó és felső végtagokban történő pulzus- és vérnyomásmérés segítségével kiszűrhető például a perifériás artériás betegség. Amint a szakorvosok felállították a helyes diagnózist, elkezdődik a fekélyes láb kezelése, ami sok esetben több hétig vagy hónapokig tart, de olyat is hallottunk, hogy évekbe telt, mire a beteg lába viszonylag gyógyultnak minősült. Összetett, többlépcsős folyamatról beszélünk, mert nem elég csak a sebet kezelni és a fertőzést megszüntetni, hanem javítani szükséges a keringést, rendezni a szervezet cukorháztartását, valamint felgyorsítani a sebgyógyulást. Tehát a fekélyes láb kezelése nem nevezhető egyszerű dolognak.