A targonca az egyik legtöbbet használt munkagép a raktározásban és az áruszállításban. Üzemanyaguk tekintetében két féle típust különböztetünk meg. Az egyik az gázüzemű, a másik pedig az elektromos targonca. Mindkét típusnak megvannak a maga előnyei és hátrányai. Az elektromos targonca mellett szóló érvek között legtöbbször az hangzik el, hogy környezetbarát, csöndes és alkalmas beltéri használatra, mivel nincs gázkibocsátása. Hátrányként említhetjük viszont, hogy lassabb és szüksége van töltési időre, vagyis nem alkalmas folyamatos, akár több műszakos munkavégzésre. A gázüzemű targonca esetében előnyként említhetjük, hogy göröngyösebb talajon, kültéren jobb a használata, mint a másiké és nagyobb sebességgel tud közlekedni. Ezen kívül pedig alkalmas több műszakban elvégzendő munkákhoz is, mert nincs szüksége több órás töltési időre. Meg kell említeni, hogy vannak a kisebb gépek is, amiket egyszerűen a dolgozók tudnak mozgatni. Ezeket főleg áruházakban lehet látni, ahol ilyen gépek segítségével hoznak nagyobb mennyiségű árut a bevásárlótérbe, majd innen pakolják ki a polcokra. De az ilyen gépek nem elektromos vezérlésűek és nem is lehet beleülni, hanem a dolgozók húzzák őket maguk után. Ezeknek a hivatalos neve a villás raklapemelő.