A sátor bérlés, bár nehézkes dolognak tűnik, még sincs benne semmilyen bonyodalom. Ha arra gondolunk, hogy valamilyen program vagy rendezvény megrendezése céljából a sátor kölcsönzés lenne a megfelelő megoldás, akkor bátran fogjunk bele a szervezésbe és keressük fel a Rendezvény Kellék Kft. csapatát, hogy segítsenek a sátor bérlés egész folyamatát levezetni.
A sátor kölcsönzés első lépése, hogy kiválasszuk a rendezvény helyszínét, ahol később terepszemlét tarthatnak a Rendezvény Kellék Kft. munkatársai, hogy felkészüljenek a későbbi időpontban esedékes sátorállításra. Erre azért van szükség, mert nem mindegy, hogy milyen a talaj minősége, milyenek a terepviszonyok, vagyis, hogy sík netán lejtős, vagy dimbes-dombos talajon kell majd felállítani a sátor bérlés során kiválasztott darabot. Az is szükséges információ a sátor kölcsönzése során, hogy hány fős rendezvényt készülnek megszervezni, hiszen annak megfelelően kell kiválasztani a sátor méretét is, illetve érdemes a különféle bútorokat és kiegészítő eszközöket is a Rendezvény Kellék Kft. segítségével bérelni. Ilyen szükséges kellékek lehetnek a székek, padok és asztalok, valamint a drapériák, a hang és fénytechnikai eszközök, sőt, még színpadra és hűtő,- fűtő berendezésre is szükség lehet.