Miért van az, hogy amelyik rövidebb olykor drágább, mint az, amelyik hosszabb? A kulcsszó a technológia! A HDMI kábel ár esetében főként ez a meghatározó tényező. Kezdetben az 1.3 változatok is viszonylag sokba kerültek, utána a technológia fejlődésével szépen lecsúsztak a mezőny aljára, ahogyan az lenni szokott. Jelentleg a HDMI ár tekintetében a 2.0 éri meg a leginkább, mert ezzel még le lehet játszani a 4K tartalmakat is. A probléma akkor kezdődik, ha játszani szeretnénk magas képkockaszám mellett. A legújabb konzolok már 120 FPS-t ígérnek, ami jelentős adatmennyiséget jelent, ezért biztosítani kell az adat áramlását, amihez tökéletes megoldás egy kitűnő 2.1-es HDMI kábel. Arra viszont számítanunk kell, hogy többe fog kerülni, mint a 2.0 változat. Fontos továbbá, hogy az 5 méternél hosszabb kábelek esetében előfordulhat, hogy szükség lehet jelerősítésre. Az AudioQuest HDMI kábel ár a csatlakozóba épített jelerősítőt is tartalmazza. Ezáltal remek minőség érhető el, akár 10 méternél nagyobb hosszúság esetén is.
Valóban kell a hangfal rezgéscsillapító láb?
Aki nem igazi hifista, annak valószínűleg nem fog hiányozni, talán csak azután érez majd némi változást, miután kipróbálta. Viszont, akinek a tökéletes hangzás elérése a cél, annak mindenképp jól jön egy minőségi hangfal rezgéscsillapító láb, amit többféle módon lehet rögzíteni a hangfalhoz. A hangfal rezgéscsillapító láb csökkenti a vibrációt a padló és a földre helyezett hangszóró között. Nagyon sokféle típussal találkozhatunk, hogyha megtekintjük a kínálatot. Érdemes olyat választani, ami egybe van építve az alátéttel, így az nem fogja karcolni a padlózatot. Nem minden hangrendszer esetében érezhető a hangfal rezgéscsillapító láb hiánya vagy megléte, de vannak helyzetek, amikor kifejezetten ajánlott, főként akkor, hogyha problémát jelentenek az eltorzult zenei részeletek. Egyszerű technológia, aminek a minősége főként az anyaghasználaton múlik. A középkategória általában alumíniumból és bronzból készült változatokat vonultat fel, míg az acél és cink már drágábbnak és merevebbnek számít.