Beválik-e a nagy hidegben a Renault alufelni?

Beválik-e a nagy hidegben a Renault alufelni?

A Renault autótulajdonosok is szeretnék a lehető legszebbé varázsolni a kocsijukat, nem csupán nyáron, hanem télen is, és mivel az alumínium keréktárcsa az egyik legmutatósabb része a verdának, sokan ebben látják a jó opciót. Azonban sok szakember szerint, a Renault alufelni télen nem épp a legjobb megoldás. Természetesen az ilyen felni alkalmazása nem tilos és nem is veszélyes, azonban vannak bizonyos okok, ami miatt kétszer is érdemes meggondolni, hogy ezt választja-e a tulaj, vagy épp a lemez fajtát. A legjobb Renault alufelni esetében is megfigyelhető, hogy a kiváló fényezést igazán egyszerűen kikezdheti a hazai utakon lévő sós latyak. Emiatt pedig az alig egy szezon után veszíthet a fényéből és vonzerejéből. Emellett a Renault alufelni és ehhez hasonló könnyűfémötvözetek a téli hidegben hamar rideggé válnak, főleg , amikor a hőmérséklet tartósan 0 Celsius-fok alatt van. Ekkor ezek veszítenek rugalmasságukból is, ezért könnyebben meg is sérülnek a kátyúk miatt. Ha pedig bekövetkezett a kisebb baleset és a sérülés, akkor a csere jóval drágább, mint a lemezes fajtáknál.

Persze vannak szervizek, ahol a legvészesebb helyzetben is segíteni tudnak a szakemberek és a Renault alufelni olyan lesz, mint új korában. Ha karcolásról van szó, akkor a profik a polírozással oldják meg a gondot, ha pedig eldeformálódott a tárcsa, akkor a görgőzést alkalmazzák. A Volvo V50 alufelni hibáit is az efféle módszerekkel oldják meg a szakik. Akkor is javítható a keréktárcsa, ha abból egy kisebb darab letört. Ekkor a hozzáértők hegesztéssel oldják meg a vészesnek tűnő problémát. A szervizben dolgozók mindig elmondják, hogy ha megsérült a Volvo V50 alufelni, akkor nem szabad annak a megszerelését halogatni. A Volvo V50 alufelni sem túl előnyös választás télen. Erre példa, hogy a latyak és hó nagyon könnyedén belefagy a nyitottabb tárcsák belsejébe, ami a kerék kiegyensúlyozatlanságához vezet. Ezért is figyelhető meg, hogy a nagy hidegben vezetéskor ráz a kocsi. Ezt a helyzetet csak gőzborotvával lehet korrigálni.