Régen az emberek szalmán, füvön, plédeken aludtak. De eljött az ideje egyszer annak is, hogy mint mindent, egyszer ezt is megreformálják. Így jöttek be a hagyományos rugós matracok. Nagyszüleinknél még szinte biztos, hogy ezek vezetik a trendet, de a mi korunkban kezdenek kimenni a divatból.

Ha már a szimpla rugókról beszélünk, akkor csak egy pillanatra meg kell állnunk, hogy a bonell és az epeda rugók fogalmát elválasszuk egymástól. A bonell rugós matracban sok száz rugódarab van összeillesztve, hogy ne hulljanak szét egymástól, ellenben az epeda, amiben az egész rugós szerkezet egyetlen egy szál acélhuzalból van fonva.

Ezen ágy esetében egy pont benyomásakor egy nagyobb felület kezd el süllyedni, amit hátránynak könyvelnek el sokan. Illetve, a rugós hatás miatt, egy ugrálóváras emlék juthat az ember eszébe, ha megpróbál az ágyáról, tegyük fel ablakot takarítani.

Viszont párás, nedves lakásokban, illetve olyan személyek számára, akik légzőszervi problémákkal küszködnek, számukra hasznos, mivel a por sem áll meg benne annyira, mint egy habszivacsban, mivel ez üreges belül. Több féleképpen próbálnak kedvezni ezeknek az embereknek is, hogy a kényszer miatt ne kelljen feladni a kényelmet.

A zsákrugó, mint újítás így lett szükségszerű, aminek lényege, hogy külön-külön egy textil huzatba lettek bevarrva a kisebb rugók, hogy egymástól függetlenül mozoghassanak. Ezzel enyhítettek azon a hullámzáshoz hasonló érzeten, hogy ha az egyik oldalán leszállnak róla, attól a másik felén nyugodtan tovább pihenhet, mert nem igazán fogja észrevenni ágyukból kikelő párját.

A legtöbb rugós matrac felső részén kényelmi réteg van. Manapság már van, hogy ez a része a matracnak akár egy vékonyabb emlékező szivacs, ami elfeledteti velünk, hogy mennyi fém drót lapul a mi kis ágyunkban, hogy pihenésünk kielégítő legyen.