Nem feltétlenül a fekete szén árak a legmagasabbak

Nem feltétlenül a fekete szén árak a legmagasabbak

Hamarosan megérkezik az ősz, és nincs kizárva, hogy már az átmeneti hónapok alatt is kell majd néhány napot fűteni, különösképpen, ha gyerekek is laknak a házban, hiszen nekik sokkal kisebb az ingerküszöbük, de még a felnőttek sem egyformán viselik a hirtelen hőmérsékletcsökkenést. Magyarországon többféle, jelenleg is használatos tüzelőanyag van forgalomban. A fekete szén árak megtalálhatók a Mátra Brikett honlapján is. Ebből a tüzelőfajtából minden bizonnyal ez a legdrágább, ezért egyre többen állnak át egyéb alternatívákra, amit nem is tesznek olyan rosszul, ha egy kicsit átvizsgálják a honlapon lévő szemléltető táblázatot. Onnan sok fontos információ kiolvasható a lignitfélék és a populárisabb szilárd tüzelők közötti összehasonlítást illetően. Az egy dolog, hogy tisztában vagyunk, mondjuk a fekete szén árakkal, viszont minden egyes alkalommal érdemes a fűtőértéket és a kilogrammonkénti árat összevetni egymással, hogy valóban reálisan összhangban vannak-e egymással.

Így, más szemmel nézve, könnyen rá lehet jönni arra, hogy nem feltétlenül a drágább, nagyobb fűtőhatással rendelkező anyagok a befutók. A fekete szén árak például azért magasabbak, mert a kalóriaérték is nagyobb. A barnaszén brikett ár esetében teljesen más helyzet áll fenn. A matrabrikett.hu internetes oldalon is árusított tüzelőanyag a legolcsóbbak közé tartozik a hazai piacon, ráadásul további előnyökkel is kecsegtet versenytársaival szemben. Egyikük az alacsony nedvességtartalom, amely könnyedebb égést, kevesebb végterméket biztosít, használata során pedig alig van lerakódás és kíméli a kazán falát. A másik fontos dolog, hogy a kiszerelés milyensége is választható. A megrendelés történhet ömlesztett, illetve zsákos formában egyaránt. Utóbbi jóval egyszerűbben kezelhető, és zökkenőmentesen, szinte portalanul tárolható. A barnaszén brikett ár igencsak kedvező, viszont, ahogy közeleg a tél, van rá esély, hogy egyre feljebb szökik az ára, mivel a készletek évközben is fogynak. A barnaszén brikett ár bizonyos mennyiség felett a kiszállítás költségeit is tartalmazza.